Alapító

Shihan Brezovai SándorÖnéletrajz

Engedje meg, hogy  bemutatkozzam és néhány dolgot megemlítsek magamról. Brezovai Sándornak hívnak, 44 éves vagyok. Szentesen születtem és jelenleg is itt élek.

1982. július 2-án ismerkedtem meg a kyokushin karatéval, ami azóta is szerves részévé vált életemnek.

1986–87 között Szolnokon teljesítettem sorkatonai szolgálatot Shihan Furkó Kálmán 7. danos mesternél, mint mélységi felderítő. A karate mellett ejtőernyőztem is, 156 ugrásom van.

Tíz évig voltam a felnőtt kyokushin karate válogatott tagja, de csak néhány ered­ményemet említeném meg:

  • - kétszeres Európa Bajnok
  • - többszörös EB helyezett
  • - számos nemzetközi verseny győztese
  • - hétszeres Magyar Bajnok vagyok
  • - az 1991-es VB-n 250 induló közül a legjobb 16 közé jutásért estem ki

1990-ben Japánban töltöttem közel 4 hónapot a stílus megalapítójánál Sosai Masutatsu Oyamánál uchi-dechiként (bentlakó tanítvány, akit elszeparálnak a külvilágtól).

Versenyzői pályafutásom egy nagyon komoly sérülés miatt szakadt meg 1993-ban, Lengyelországban az első küzdelemben 4 fele tört az állam, de nem szenvedtem vereséget, győztem ebben a  küzdelemben, majd  még  két kört nyertem négy felé tört állal. Sosai Oyama, stílusalapító jelen volt ezen az eseményen, látta a küzdelmeimet, és ez nekem emberfeletti erőt adott. Sajnos a középdöntőkön már nem tudtam küzdeni, mert korházba szállítottak. Később három komoly műtéttel hozták helyre ezt a sérülést.

Sportpályafutásom elismeréseként 1994-ben Kónya Imrétől belügyminisztériumi dicséretet, majd 1996-ban a Budo 2000 alapítvány különdíját vehettem át a kyokushin karatéért végzett munkámért.

1996-ban alapítottam meg az Oyama Dojo Sportegyesületet a kyokushin karate ok-tatására, versenyeztetésére és sportrendezvények szervezésére (pl. edzőtáborok, ka-rateversenyek), ahol magyar és japán nyelven folynak az oktatások.

Az épületben a dojo mellett 1992 óta üzemeltetek egy fitnesst is, melyet női tornával és gyógytornával egészítettem ki 2005-től teljes komplexummá. Évek óta a legsikeresebb sportegyesületként tartják számon mind Szentesen, mind a Magyar

Tradicionális Kyokushin Karate Szövetségen (MTKKSZ) belül egyaránt. 8 évig voltam a szövetség felnőtt válogatottjának edzője, és 16 éve vagyok az MTKKSZ ország ­képviselője.

1997-ben egy évet készültem arra, hogy azon kevés európai harcosok sorába kerüljek, akik teljesítették a „százemberes” küzdelmet, amely a világ egyik legemberpróbálóbb fizikális és mentális tesztje. (Egy ember védőfelszerelés nélkül, súlycsoport besorolás nélkül küzd egy ember 1-1,5 perces meneteket  100 emberrel a szabályok adta lehetőségek között, kiütésig.

Addig kell küzdenie, amíg  azt  érzi, nem  bírja tovább, de  tovább  kell harcolnia. Sosai Oyama szerint, „ezt a tesztet nem szabad többször próbálni, mert ha mégis többször próbálod, nem leszel hosszú életű ember a Földön”).

Sosai Masutatsu Oyama halála után 1996-ban csatlakoztam Shokei Matsuihoz. Azóta szinte minden évben Magyarország legnagyobb kyokushin karate bajnokságait rendezem kiemelt díjazással. 2001-ben rendeztem egy Európa Bajnokságot óriási költségvetéssel és hatalmas sikerrel. Ugyanezen a versenyen átadtunk egy emlékművet a jövő generációinak, melyet Sosai Oyama emlékére építettem, melyből akkor a világon egy volt, az is Japánban Mitsumine hegyén. 1991 óta saját Dojo-m (karate edzőterem) van melyeket a vállalkozásaimból építettem. 2005. 08. 16-án egy közel 1200 négyzetméteres új dojo-t, fitness-t és rehabilitációs központot  hoztam  létre  Wellness  Colosseum néven Szentes város központjában, amely hűen tükrözi elhivatottságomat Sosai Oyama és annak tisztességes követői irányában. Minden sikeremet az életben Sosai Oyama budo karatéjának köszönhetem. Lojalitásom és hűségem ezért oly erős a Kyokushin Karate iránt.

A Colosseum mivel rehabilitációs központként is funkcionál, így a gyermekek és a beteg emberek gyógyítása is előtérbe került az élsport mellett .Ebben a régióban nincs olyan közintézmény, ami megfelelő szinten el tudná látni a gyermekek mozgáskészség javítását,  mivel a 150 m2-es  tornateremmel   rendelkezik   a  Colosseum, megfelelő teret gondolva a mozgásfejlesztő eszközök fejlesztésére, ami rendkívül előnyös lehet, egy komplett óvodai csoport mozgatása esetén is. A Magyar Karate Szakszövetségben több mint 200 kyokushin karate sportegyesület működik Magyarországon, melyet 13 szövetség tömörít magába. Ezek valamikor mind egy szervezet alá tartoztak, de a stílusalapító Masutatsu Oyama halálakor ez az egység a világon mindenhol széttört. Magyarországon az én kezdeményezésemre

tores0019 6 éve egy fúziót sikerült létrehoznom a 13 stílusszervezet vezetőjével és egy közös ötfordulós rendszerhez csatlakoztunk, mely Diákolimpia néven fut a köztudatban. 2006-ban a döntőkön a szentesi Oyama Dojo tanítványai hozták el a legtöbb bajnoki címet, ezáltal a bajnokokat tekintve mi voltunk a legeredményesebb egyesület ennek a versenysorozatnak a döntőjében. Ezt óriási sikerként kell, hogy elkönyveljem.

2007-ben már tagozódtak ezek az elődöntők, gyermek, serdülő fiú, lány, valamint ifjúsági lány kategóriákban, Szentes rendezte a nagy döntőt is, amely szintén hatalmas sportdiplomáciai siker.     2008-ban és 2009-ben is szintén mi rendeztük a Diákolimpia területi döntőit és a nagyobb korosztályok döntőjét, ahol szintén tanítványaim hozták el a legtöbb arany, ezüst  és bronzérmet. 2007-ben még egy csúcsrendezvénynek, a felnőtt férfi-női Kyokushin-kan Európa Kupának adott otthont Szentes szponzoraim és a szentesi önkormányzat támogatásainak és szervezésem jóvoltából. Elfogadta meghívásunkat a Kyokushin-kan világszervezet igazgatója Kancho Hatsuo Royama (9. dan).

Tíz ország közel 100 harcosa érkezett erre a fantasztikus eseményre, ahol kőkemény küzdelmek és egy óriási sportdiplomáciai  sikernek  lehettek  tanúi azok, akik jelen voltakezen az eseményen, melyről a Sport1 televízió egy 1 órás összefoglalót is készített. A világszervezet igazgatója annyira elégedett volt magával a sporteseménnyel és Szentes város vezetőinek fogadtatásával, továbbá az egész esemény celebrálásával, díjazásával, hogy megbízott 2009 októberére tervezett világjátékok szervezésével, mely Össz. Kyokushin Karate Világbajnokság néven  promótálódott a világban. Ilyen esemény soha nem került még ki Japánból és ennek óriási sportdiplomáciai sikere volt.   Különlegessége és kuriózuma ennek a rendezvénynek, hogy Oyama Masutatsu halála óta ez volt az első közös világverseny, melyre meghívást kapott az összes Kyokushin világszervezet tagsága, valamint a Kyokushin világszervezetekből alakult karate világszervezetek (Ashihara, Shidokan, Seibukai, Seiwakai, Kudo, stb.), melyet mi Budapesten a Papp László Sportarénában rendeztünk meg. 18 világszervezet delegálta világválogatottját a Nyílt Világbajnokságra, ahol is 30 millió ember legjobb ötszáz harcosa mérte össze tudását.

2009. október 2-3-4-e volt a tanúbizonysága annak, hogy újra egymásra talált a valamikori egységes és legerősebb karate világszervezet. A világ legjobb 500 harcosa verseng, 18 világszervezetből és közel 100 országból. 2010. tavaszán Szentes városa rendezett egy ifjúsági és junior Európa Bajnokságot, ahol 14 ország 150 harcosa képviselte a nemzeteket. Tanítványaim a legeredményesebb csapat lett ebből a nagy létszámú mezőnyből. 2010-ben elindultunk egy WTKA világbajnokságon full-contact küzdelemben, és ősszel egy Shidokan Európa Kupán. Tanítványaim e három világversenyből 30 érmet szereztek: 22 arany, 5 ezüst, 2 bronz.

tores0017 Ezzel végérvényesen bebizonyítottam, a tradicionális kyokushin karate felkészülési módszerem a legeredményesebbek közé tartozik. Sajnálatosan a sors és az élet úgy hozta, hogy 2010. decemberében kiléptem a K.I.K.O. Világszervezetből, mely egy nagyon hosszú vívódás végkifejlete volt számomra.

2011. januárjában megalapítottam a HIKO-t, a Honkyokushin International Karate Organization-t, mely azért jött létre, hogy Sosai Oyama által megálmodott és létrehozott kyokushin karatét változatlan formában megőrizze a jövő generációjának. Én úgy gondolom, ami jó és működik, ahhoz nem kell minduntalan hozzányúlni, hanem azt csak csinálni és terjeszteni kell a világban. Én nem akarok a teknikákon változtatni, újabbnál-újabb gyakorlatokat kitalálni, mi kizárólag az eredetet akarjuk gyakorolni, és terjeszteni szerte a világban. Sok világszervezetnél, melyeket ismerek, a Budo, mint olyan a szülők, a tanítók és az idősebb emberekhez való viszonya mára háttérbe szorult.Pedig én tudom, hogy a kyokushinnak a helyes és tiszteletreméltó viselkedés az ősökkel kapcsolatban mindig is nagy erény volt Sosai idejében.

A honkyokushin nagy hangsúlyt fektet a nemzetközi utánpótlás nevelésére. Ezért sikeres és Magyarországon jól prosperáló programjainkat nemzetközivé, majd világhírűvé akarjuk tenni. ( Gyermektoborzás, versenyeztetés. )

Mivel az utánpótlás bázisban rejlik a kyokushin népszerűsége szerte a világban, ezért nekünk nagyon fontos, hogy tagországainkkal karöltve olyan versenyeket, rendezvényeket szervezzünk és bonyolítsunk le a világban gyakorlatilag bárhol, ami az adott országnak, városnak komoly népszerűséget, a gyerekeknek pedig egy kitörési lehetőséget biztosít a későbbiek során akár amatőr akár a profi világ felé.

Ezért gondolom úgy, hogy mi nyitottak vagyunk minden kyokushin karatéval foglalkozó világszervezet felé, sőt azok felé is, akik valamikor a kyokushin családhoz tartoztak, de mára már egy új stílust alapítottak.

A jövőben a HIKO mindenki felé nyitott versenyeket és edzőtáborokat szervez. Azt hiszem, ez az egy lehetőség létezik a jövőt tekintve, hogy karate irányzatunk egy szervezeten belül ne váljon belterjessé, és versenyzőinknek a megmérettetés valóban egy emberpróbáló tett legyen.

Tisztelettel: Brezovai Sándor